
Egyenrangú ellenfél volt a KFC
A „megyekettes” Szakmár és Császártöltés gárdái után ezúttal egy higanymozgású, sokkal labdabiztosabb, sokkal képzettebb, igazán értő focit játszó ellenféllel szemben tesztelhette formáját a Kalocsa, ahol Márton edző felmérhette, hol is tart a bajnokságra hangolódásban csapata. Az NB I-es kerettagokkal megspékelt atomvárosi armada nem megyei színvonalat képviselt, így igazi erőfelmérő volt a velük való találkozás.
Soha jobb kezdést! A késve érkezők ugyanis lemaradtak a vezető gólunkról. Az első percben egy paksi szöglet után Sziládi kapus szerzett labdát, gyors kirúgásából Kohány megugrott és védője díszkíséretében 17 méterről kilőtte a hosszú alsó sarkot (1-0).
Az ellenfélről tudni kell, hogy soraikban hárman-négyen visszajátszottak a felnőtt NB I-es keretből, elég ha csak a több mint száz első osztályú találkozóval büszkélkedő Báló Tamás nevét említjük, de Tamási, Mészáros és Bohner neve is jól cseng a paksi focit ismerők körében. Ennek ellenére a szintén taktikusan és nagy vehemenciával játszó mieink felvették a versenyt az atomvárosiakkal, miközben Kerekesék többször testi épségüket sem kímélve vívták meg párharcaikat a törzsszurkolók legnagyobb örömére. Tisztességesen állta a sarat a Márton-alakulat, szemmel láthatóan sokat fejlődött a fiúk egészségesen agresszív játéka és a csapat mentális szintje az utóbbi hónap során. Már-már olyan elemeket is láthattunk a pályán, amelyek a „régi” KFC-t, „Eváék”, Földi Tibiék attraktív játékát idézték.
Mindeközben Vuits, majd Tóth András érhetett volna el újabb gólt, de aztán egy megismételt szögletünk után lekontráztak bennünket a vendégek, és Papp révén egyenlítettek – igaz, kellett ehhez hátsó embereink gyámoltalansága is (1-1).
Egyre jobban belelendült a dunántúli-társulat, olykor tűzijátékot is rendeztek Sziládi „Medve” kapuja előtt, ezekben a percekben már ők birtokolták többet a labdát. A 37. percben aztán az aprótermetű Bohner szépen fordult le védőjéről és a vetődő kapusunk dereka alatt a hálóba gurította a labdát (1-2).
A második játékrészben is folytatódott a sokmozgásos, iramos, közönségszórakoztató játék, a mieink soraiban Czár, Sára, Répási új szint és további lendületet hozott a pályára. Az 55. percben a védőharmadunkban adogatott a Paks, amikor Dobra váratlanul lövésre szánta el magát, ami meglepte Antónit, kapusunkról pedig a hálóba pattant a labda (1-3).
Továbbra is változatos mezőnyjáték lüktetett a pályán, sőt volt olyan időszak is, amikor mi tartottuk kézben az irányítást. Egyik ilyen akciónk végén a paksi büntetőterületen keresztbe mozgó Vuits Viktort „felborították” a védők, tizenegyes! A büntetőt maga a sértet értékesítette (2-3).
A lefújáskor mindkét gárda kiérdemelte a maroknyi szurkolótábor elismerő tapsát, hiszen a mutatott játék messze jobb volt a felkészülés ezen időszakában elvárhatótól.
KFC – Paks (NB III.) 2-3 (1-2)
50 néző, vezette: Szűcs.
Kalocsai FC: Sziládi – Balogh V., Gyutai, Nasz, Frei – Báló, Balogh T. – Vuits, Tóth A., Kerekes – Kohány.
Csere: Antóni, Sára, Czár, Répási, Kárpi.
Edző: Márton Zsolt.
Másodszor is 7-0-ra nyert a KFC
Idei második felkészülési találkozóján is egy „hetest termelt be” a Kalocsa soros szparring-partnerének, amit ezúttal a „megyekettő” Déli csoportjában vitézkedő császártöltési rohamosztag bánhatott. Az újonnan érkező három szellőléptű csatárral úgy tűnik jelentősen megerősödik majd a KFC támadójátéka, amire nagy szükség lesz a tavasz során, hiszen a kieső zóna pereméről kellene a középmezőnybe kapaszkodnia a Márton-alakulatnak.
Február 12-én, szombaton a kavargó böjti szelek kíséretében futott ki a két csapat a kezdéshez, ami már sejtetni engedte, hogy „Szél tábornokkal” is meg kell majd küzdeniük a fiúknak az egyébként elfogadható talajú edzőpályán. A szombati derbi a mieink négy előkészületi mérkőzésből álló, bajnokságra hangolódó sorozatának második állomása volt, az elsőt egy héttel korábban a Szakmár lerohanásával (7-0) már teljesítette a kétkapus játékra igencsak kiéhezett Kalocsa.
Bízva a jó folytatásban, mintegy ötven törzsszurkoló is ott toporgott a korlátnak támaszkodva a partvonal mellett, mintha csak megérezték volna, hogy ismét első osztályú kiszolgálást kapnak majd a srácoktól a ragaszkodásukért.
Tíz percnek kellett eltelnie ahhoz, hogy alkalmazkodjon a „viharos körülményekhez” a KFC, amikor újonnan igazolt játékosunk, a Bajából érkező Kohány Gábor büntetőt harcolt ki, amit nagy nyugalommal értékesített (1-0). Aztán a 16. percben egy mérnöki kidolgozottságú akciónk végén ismét a töltési kapuba került a labda. Kohány ebből is egy tanári passzal vette ki részét, amiből Vuits a kilépő kapus mellett a hosszú sarokba helyezte a labdát (2-0).
A második játékrészben aztán a Szakmár után a töltésiek is megtapasztalhatták, hogy a „pengés” támadójáték elleni szérum nincs a birtokukban, mert a „kalocsai könnyűlovasság” úgy száguldott át sáncaikon (képünkön) mint kés a vajon.
Úgy szőtték az akciókat fiaink, ahogyan az a bizonyos „Nagy könyvben” meg van írva, miközben további ötször mattolták ellenfelüket.
Előbb egy Dostyicza-cselsorozat után Kerekes ért el gólt (3-0), majd Balogh Viktor Bundesligába illő jobb oldali banánívű labdáját „Kerék” bombafejessel küldte a léc alá (4-0).
Aztán pár percre rá labdát loptunk a tétlenkedő töltési centerhalftól, de ezúttal Kerekes az ötös sarkáról mellé durrantott. A Márton-legénység semmit nem engedett a tempóból, egy újabb pazar összjátékunk végén Kohány helyezte a lasztit Szabadi mellett a sarokba (5-0).
Aztán Dostyicza Dani egy kapu előtti kavarodásból bepréselte a hatodikat is, majd Balogh „Totó’ sakk-matt játék végén beállította a 7-0-s végeredményt.
Márton Zsolt edző: – Úgy gondolom, hogy a szeles, rossz időjárás ellenére is nagyszerű játékot produkáltunk, engem is meglepett a csapat a hét rúgott góllal. Úgy néz ki, hogy jó úton járunk a „felfelé játékban”, és külön örvendetes, hogy a védekezésünk is kezd összeállni. Szépen lépegetünk előre, remélem, hogy egy jó kis hajtós csapat fog mindebből kialakulni.
KFC – Császártöltés 7-0 (2-0)
50 néző, vezette: Aradi
Kalocsai FC: Sziládi – Báló, Gyutai, Nasz, Frei – Vuits, Balogh T., Kerekes, Sára – Dostyicza, Kohány. Csere: Czár, Balogh V. Edző: Márton Zsolt.
Császártöltés: Szabadi – Kardos, Filus, Ginál, Barta – Györgye, Jánosi, Vata, Vinkó D. – Heibl, Halászi. Csere: Farkas T. Edző: Vata Zalán.
Megkezdte a KFC a felkészülést
Január 18-án, kedden megkezdte a felkészülést a bajnokság második felvonásának folytatására a Márton Zsolt edzette Kalocsai Futball Club megyei első osztályú férfi gárdája, hogy a rajtig megalapozzák és megacélozzák kondíciójukat, és formába lendüljenek a nyitányra. Teszik mindezt egy felejthető őszi produkció után, amely a KFC számára alig hozott sikert, ám aki tisztában volt azzal, hogy az előző nyáron mennyit gyengült a csapat, az nem is várt ennél nagyobb „durranást”.
A felkészülés első hetének történéseiről, a programról és a téli változásokról Márton edzőt faggattuk, arra kérve, avassa be látogatóinkat is csapata hétköznapjaiba.
„Január 18-án kezdtük a munkát, heti négy edzéssel hangolódunk az első két hétben, majd jön a három edzés, plusz egy hétvégi edzőmérkőzéses fázis, és utána, ha az időjárás is engedi, itt-ott megspékeljük még további egy hétközi edzőmeccsel is. A tréningeket három helyszínen felváltva tartjuk: a városi csarnokban, a sportpályán, illetve kint a vásártéri műanyag borítású kispályán, ahol este villanyfénynél is gyakorlatozhatunk.
A csarnokban döntően az erősítésen van a hangsúly, az izomerő növelése és terhelhetőségének fokozása az elsődleges feladat, a kinti helyszíneken pedig a futások és a labdás edzések dominálnak. Így, az első hét teljesítése után elmondhatom, hogy igen vegyes volt az edzéslátogatottság. Tíz-tizenhárom fő jelent meg egy-egy foglalkozáson, igaz, vannak olyanok, akik vidéken tanulnak, és olyanok is, akiknek a korai kinti kezdés „belelóg” a munkaidejébe.
Itt mondanám el, hogy mint minden évben, ezúttal is lesz változás a játékoskeretben. A távozás gondolatával foglalkozik Naftz Zoli, Vörös Tamás, és Szabó Vili, utóbbi Angliában tölt el pár hónapot, Terbéről pedig még nem tudni, hogy visszatér e Zalába.
Az érkezők oldalán az már biztos, hogy szellőléptű csatárunk, Vuits Viktor visszatér Bajáról. Bízom benne, hogy vele jóval veszélyesebb lesz a támadójátékunk. Korábbi tehetséges fiatalunk, Dostyicza Dániel is visszajön hozzánk, legutóbb éppen Szekszárdon próbált szerencsét. Ő szintén hasznos fogaskerék lehet a hatékonyabb „előrejátékban”. Korábban nálunk játszott a homokmégyi Markella Attila, az ő visszaigazolását is tervezzük. Úgy gondolom, hasznunkra lehetne a középpálya bal oldalán. Sajnos az őszi sérültjeink közül Farkas Krisztiánra még mindig nem számíthatunk, igaz államvizsga előtt is áll, de remélem, hogy áprilistól már ő is teljes értékű munkát tud majd végezni. Ha a középpályára még egy meghatározó játékost tudunk majd igazolni – amit nagyon szeretnék –, akkor létszámban is és ütőképességben is megleszünk, amivel már előbbre léphetünk.
Remélem, hogyha az elmondottak realizálódnak, akkor azzal a tízbe verekedhetjük magunkat. Úgy gondolom, ez lehet a maximális cél ettől a csapattól, részemről az már egy elfogadható eredmény lenne” – fejezte be tájékoztatását Márton Zsolt a KFC edzője.
A Kalocsai FC jelenlegi játékoskerete a következő: Antóni Dávid, Sziládi Péter (kapusok), Balogh Tamás, Nasz Balázs, Mácsai Péter, Répási Balázs, Gyutai Dávid, Báló Ferenc, Kerekes Krisztián, Balogh Viktor, Farkas Krisztián, Frei Márton, Tóth András, Vuits Attila, Sára Dávid, Kárpi Rudolf, Czár Barna, Beck András, Lichtenberger Renátó.
Az edzőmeccsek menetrendje:
Február 5. szombat: KFC – Szakmár 14 óra
Február 12. szombat: KFC – Császártöltés 14 óra
Február 19. szombat: edzőmeccs a paksi juniorok ellen (a helyszín még kérdéses)
Február 26. szombat: Császártöltés – KFC 14 óra
Március 5. szombat: Indul a bajnokság!